Terence Fisher, angol
Ismét a véletlenek összjátéka kellett ahhoz, hogy megjelenhessen nálunk egy Hammer-DVD (az utolsó A SEBHELYES DRAKULA volt), A SÁTÁN KUTYÁJA annak az MGM csomagnak a része, amit a Fantasy Film "Hollywood Classics" fejléccel ellátott sorozatában dob piacra. Arthur Conan Doyle többszörösen (unásig?) megfilmesített detektívtörténetének első színes változata valóban klasszikus, de nem hollywoodi, ám ez már legyen a Ti bajotok. Akinek esete Sherlock Holmes esetei, ezen felül a Hammer stúdióval is baráti viszonyt ápol, az minden bizonnyal már látta, aki még nem, az talán furcsállani fogja, hogy miért nem Christopher Lee-re osztották Holmes szerepét, amikor az ő magas, vékony testalkata sokkal inkább ráillik a mesterdetektívre, mint a nálánál egy fejjel alacsonyabb Peter Cushingé.
Tény, hogy Cushing nem a legautentikusabb Holmes, de az arroganciától (és herointól) mentes karaktere méltányosabb, mint a holmesi átlag, ami a mai napig inkább a dekadens, jéghideg arcélű figurát részesíti előnyben (legutóbb a BBC-n láthattuk viszont Baker Street-i emberünket Rupert "Dellamorte" Everett alakításában). Ami Dr.Watson-t illeti, Andre Morell folytatja a Universal 1939-46 között sikerrel futó sorozatának hagyományait, de csakis a külső megjelenést tekintetében. Az addig etalonnak számító fekete-fehér filmekben Watson egy ügyetlenkedő balfácán, aki Holmes szuperioritását volt hivatott kidomborítani,
ezzel szemben Morell Watsonja ha kell, egyedül is képes tartani a frontot. Márpedig kell, mert Holmes egy bő húsz percnyire eltűnik a színfalak mögé. Christopher Lee ekkortájt vált mindenki Drakulájává, Sir Henry szerepe volt talán az utolsó esélye arra, hogy olyasvalakit alakítson, akiben ugyan ott lappang a "baskervilli átok", de végső soron csak a körülmények, és egy félrecastingolt romantikus szál áldozata (Marla Landi helyett egy angol rózsa szerencsésebb választás lett volna).
Mint Mario Bava, Terence Fisher is elsősorban stilisztaként volt elsőrangú. A forgatókönyvíró Peter Bryan ennek megfelelően úgy próbált aládolgozni szkriptjével, hogy a sok dialógus ne menjen teljesen a fantasztikum kárára. A borús őszi délutánokra való film kissé poros mysteryjét mérges pókokkal és deformált végtagokkal horrorizálja, Fisher pedig impresszionista festőket megszégyenítő Technicolor illusztrációival erősít rá arra, hogy primér Hammer az, amit látunk, nem Hollywood Classic.
