PTU (2003)

Johnnie To, 香港

PiTy U, ha még nem láttad a Milkyway Image Ltd. zsaruthriller dolgozatát, amely a THE MISSION-t követően bebetonozta Johnnie To hírnevét a nemzetközi színtéren; a hongkongi, aki úgy rendez akciófilmet, mint senki más. A fazon ráadásul abszolút Cahiers du Cinema kompatibilis: sportos elegancia, szivar, kifogástalan ízlés (Kurosawa, Leone, Melville). 

A PTU fedőnevű művelet éjjel 11 és hajnali 4 között zajlik le, amikor a tisztességes hongkongi állampolgárok az igazak álmát alusszák. A nagyvárosi jiang hu kihalt utcáin, sikátoraiban a Police Tactical Unit járőrei próbálják fenntartani a rendet, a törvény másik oldalán két rivális gengszterfőnök az úr. Az öngerjesztő folyamat egyikük fiának a hátba döfésével indul be. Ugyanabban a pillanatban a tett helyszínétől nem messze triádsuhancok alaposan elagyabugyálnak egy OCTB-őrmestert (OCTB, mint Szervezett Bűnözés Elleni Osztály). Az előléptetés előtt álló Lo (élete alakítását nyújtó Lam Suet) betört feje amiatt fájhat leginkább, hogy ellopták szolgálati fegyverét, amit vélhetőleg nemsokára alvilági leszámoláshoz fognak használni. Lo barátjához, a körzetben járőröző egyik PTU-egység vezetőjéhez fordul segítségért. Az alapjogok lábbal tiprásában példát mutató parancsnok (a klinikai szakpszichopaták védőszentje, Simon Yam) megígéri, hogy hajnalig kis csapatával megpróbálja előkeríteni a stukkert. 

Johnnie To elbeszélésmódja katonásan szűkszavú, az eligazításon minden információ csak egyszer lesz megosztva, és jobb, ha odafigyel a nagyérdemű, mert a terepen legalább négy (ellen)érdekelt fél útja fogja keresztezi egymást. Ebbe nem számoltam bele a film kabalafiguráját, a biciklin járőröző óvodást. A végjátékban anyaországból jött drogcsempészek teszik tiszteletüket, megduplázva az egy helyszínre jutó mexican standoffok számát.

Erőszak és irónia, fapofa és játékosság. Bűnügyi filmek frontján a Milkyway taktikája továbbra is a „várd a váratlant”, de ezúttal nem sétálnak bele az EXPECT THE UNEXPECTED fatalizmusának csapdájába, a bűnüldöző szervek sikerrel zárják a napot. Igaz, ehhez veszélybe kellett sodorni a kollégák életét - mint a slusszpoénból kiderül, teljesen feleslegesen -, no de az a hatalmával visszaélő rendőr vesse rá az első követ a jelentést meghamisító másikra, aki ától cettig betartja a szabályzatot. Utóbbi a film tanulsága dióhéjban, különösebb moralizálás nélkül, a hősiesség fogalmával leszámoló huszonegyedik század hajnalán. Akkoriban jött ki az INFERNAL AFFAIRS meg az SPL, a PTU szépen beleillik a sormintába.

Figyelembe véve készültének körülményeit (három évig elhúzódó forgatás munkaidőn kívül,  fix forgatókönyv nélkül), már az is teljesítmény, hogy a labirintus-szerű narratívában a dressz- és színkódokkal megkülönböztetett csapatok nem vesznek el. Lam Suet jellegtelen fekete Hondáját sárga festékkel öntik le az elején, onnantól kezdve nem jelent problémát beazonosítani a karaktert, ha éppen keresztülhajt a háttérben. Ha a PTU-t stílusgyakorlatnak kiáltjuk ki, akkor is nyert ügyünk van, a triád/rendőr, illetve a rendőrség szervezetén belüli viszonyrendszerre alapozott police proceduralt a megkoreografáltsága valóságos neo-noir költeménnyé varázsolja. Egyszerűen öröm nézni a kontrasztos, távolságtartó képeit, a zárlat heroic bloodshed absztrakciójával mintha a szemgolyónkat masszíroznák. 

A hongkongi mozibemutató a SARS-krízis idejére esett, és csak később, DVD-én vált népszerűvé. Ezen felbuzdulva a Milkyway útnak indította direct-to-video/kábeltévé vállalkozását, egy önálló részekből álló PTU-sorozatot. Megyek, megnézem, hátha fent van a csehszlovák interneten...

(24 órával később)

TACTICAL UNIT: COMRADES IN ARMS alias PTU 2

Először is kellene találni potom pénzből biztosítható helyszínt, ahol a madár se jár - gondolta a költségvetésen morfondírozó producer (J.To). Az írók fogták hát a mozifilm két rivalizáló PTU-csapatát (az egyiket egy nő, a másikat egy férfi vezeti), felküldték őket a hegyekbe, és rájuk eresztettek egy késes ámokfutót meg egy állig felfegyverzett rablóbandát. Nesze nektek Kína-para: a mindenre elszánt ellenség a Népköztársaságból ruccant át. A befejezés össznépi akciójelenete John Woo THE KILLER-jének híres templom-ostromát idézi meg, kifordítva, mert itt a rosszfiúk szorulnak a katolikus templom falai közé.

Nem tudom, a milkywayi irónia része, vagy csak a cenzoroknak akartak megfelelni, de a hősies vérontás nem követel áldozatot, a rablók "megtérnek" a végén. Látszik, hogy DTV, a megvalósítás nagyon olcsó, de legalább 35mm, a többi részt, ha jól tudom, digitális videóra rögzítették. A rendező - aki nem Johnnie To névre hallgat - a mozifilmben látottakhoz képest sokkal prózaibb, kilencvenes éveket idéző elképzeléssel kergeti az akciófilmes kliséket az erdőben. A Milkyway-kézjegy azért otthagyta nyomát az anyagon, a feszültség, a fanyar humor (Lam Suet sofőrje nagyon jól eltalált karakter), a váratlan hangulatváltások (egy ponton a film majdnem átmegy kísértethistóriába!) aránylag szórakoztatóvá tették ezt a PTU - A Filmhez képest délelőtti matiné benyomását keltő kis produkciót. 

IL TUO DOLCE CORPO DA UCCIDERE (1970)

Alfonso Brescia, olasz-spanyol

"Al Bradley" félszáz rendezése közül egy igénytelenségével büntető poliziesco, a VÉRBOSSZÚ EGY ZSARUÉRT került be a hazai videoforgalmazásba, én viszont inkább az emberpróbáló BEAST IN SPACE erotikus űroperett láttán jegyeztem meg a nevét egy életre. A filmográfia műfaji vegyesboltjában giallót is találunk. Az Argento előtti békeidőket idéző IL TUO DOLCE CORPO DA UCCIDERE (a Megölni az édes tested cím a DEBORAH ÉDES TESTE korai giallo-sikerre hajaz, gondolom nem véletlenül) se nem véres, se nem erotikus, cserébe végig kellemes kikapcsolódást nyújt. Nocsak, a rendező mégsem volt született kontár?

A fehértelefonos fekete szatíraként kezdődő bonyodalom férfi főszereplője egy sajnálatos társadalmi jelenség, a nőuralom áldozata. A madridi nagykövetségen dolgozó brit arisztokrata (agyrém, tudom, de hát spanyol koprodukció...) naphosszat arról fantáziál, hogy egyszer és mindenkorra megszabadul az őt rabigába hajtó, ellentmondást nem tűrő üzletasszony feleségétől, de a tutyimutyi alak a vér puszta látványától is rosszul lesz, nemhogy önkezével kövessen el gyilkosságot. Amikor imádott díszhalai a villa szökőkútjában végzik, végleg betelik a pohár. Ekkor jön kapóra az asszony szeretője, az ex-náci sebészprofesszor, akit zsarolás útján rávesz a piszkos munkára.

Diplomata útlevéllel rendelkező férj ezután elutazik Tangerbe, hogy ott eltüntesse a félbevágott, két nagy bőröndbe pakolt hullát, ám a csomagkiadónál az egyik bőrönd elkeveredik. Kétségbeesett hősünknek minél hamarabb ki kell derítenie, hogy a repülőgép három női utasa közül kinél kötött ki a bőrönd, miközben egy fekete Mercedes mindenhová követi. Felbújtás vagy elkövetés, mindennek ára van, a végén az a kifejezés Eduardo Fajardo faarcán megfizethetetlen. 

A spanyolok karakterszínésze és az eltűnt koffer - 

erről Enzo Castellari is tudna mesélni (itt)

Bőrkesztyűs sorozatgyilkos híján a giallo címke vita tárgyát képezheti. Lássuk csak a bűnjeleket: az elején valakit eltesznek láb alól, adva van egy rögeszmés főhős, a befejezést abszurd csavar koronázza meg, melyből kiderül, hogy a látszat csalt. Részemről bizonyítottnak látom az eset giallo-jellegét. A kriminarratívába kémfilmes elemeket is becsempésztek, aminek köze volt ahhoz, hogy a főszereplő Giorgio Ardisson korábban titkosügynök-szerepkörben hódított (Sergio Sollima Agent S3S sorozata). A "szimpatikus nőgyűlölö” figurával a szőke színész saját hőstípusát forgathatta ki a sarkából. 

A forgatókönyvíró nevéből ne vonjunk le következtetéseket, szenyor Fos igenis jó munkát végzett, attól függetlenül, hogy úgy lett innen-onnan összelopkodva az egész. A fordulatok teljes életszerűtlensége még illik is a kissé parodisztikus hangvételhez. Antonio Fos amúgy a hetvenes évekbeli spanyol horror/thriller tehetségesebb írói közé tartozott, példa rá az A CANDLE FOR THE DEVIL, CANNIBAL MAN vagy a THE VAMPIRES NIGHT ORGY. Bresciából meg aztán végképp nem néztem volna ki, hogy egy hitchcocki suspense-thrillert ennyire flottul le tud vezényelni.

Az IL TUO az a fajta könnyed kis giallo, ami ugyan nem említhető egy lapon korának nagy klasszikusaival, mégis jó szívvel emlékezhetünk vissza rá. Az AENIGMA plakáttervezőjének is eszébe jutott, amikor stencil papírral a kezében alapanyagot keresett magának ---