DETECTIVE BUREAU 2-3: GO TO HELL BASTARDS! (1963)

Suzuki Seijun, japán

"Újrafogalmazta a japán bűnügyi drámát" - harangozza be a műsort a Blu-ray borítója nekünk, laikusoknak. A meghívott szakértő visszafogottabban nyilatkozik: csupán egy az akkoriban tucatjával készült B-filmek közül, formula alapján megírt forgatókönyvből. A Nikkatsu stúdió mókuskerekében dolgozó rendezőnek évente négy-öt filmje került a double-bill előadásokat játszó japán mozikba. Igen ám, de mi van, ha még nem láttunk egyetlen hatvanas évek elején bemutatott Nikkatsu bűnügyi drámát sem? Akkor irány a DETECTIVE BUREAU 2-3, bastards!

Az öntörvényű magándetektív - mellesleg válogatott sportlövész - amint hírét veszi egy fegyverrablásos ügynek, felajánlja segítségét a rendőrségnek. Hamis személyazonossággal beépül az egyik alvilági bandába, hogy aztán a lebukás állandó veszélye mellett nyomára akadjon a két másik jakuza-frakciót is lázban tartó fegyverszállítmánynak.

A japán hardboiled irodalom úttörője, Haruhiko Oyabu novella-sorozatán alapuló DETECTIVE BUREAU (a 2-3 nem folytatást jelöl, hanem a nyomozóiroda ajtószámát) nyugatiasra fazonírozott főhősével egy vesztes háború gyermekeinek a kegyeit kereste. Nem volnánk Japánban, ha nem lenne a stílusnak saját elnevezése: mukokuseki. Szó szerint hontalan vagy nemzetietlen - olyan filmek, zenék, képes magazinok popkulturális gyűjteményéből összeállított fantázia, amit szándékosan megfosztottak nemzeti, etnikai jellegzetességeitől. (Ez időtájt hogy, hogy nem, a németek álltak elő hasonlóval: Edgar Wallace-sorozat) A sztár Joe Shishido plasztikai műtétekkel felfújt arcberendezése élő példa erre a jelenségre. A privát kopó úgy öltözködik, mint egy gentleman, brit sportkocsival közlekedik, ha kell, táncra perdül és asszonyt ver. Partnernőjének akkora gyomrost küld be, hogy az menten fülig belészerelmesedik. Ezzel a magatartással nyugaton aligha jutna messzire (Emma Peel azonnal a helyére tenné egy The Avengers epizód elején), de Japánban pont az ilyen totálisan elidegenedett antihősök lesznek egyre népszerűbbek.

Suzuki Seijun rendező a gengszterfilm avantgardistájaként vált ismerté vájt szemű cinefilek körében, két utolsó munkája a Nikkatsunak (TOKYO DRIFTER és BRANDED TO KILL 1966/67-ből) olyannyira avantgárdra sikeredett, hogy a művészkedő iparosnak főnökei kiadták az útját. Egy Suzuki-filmben simán előfordulhatott, hogy miközben szereplők éppen komoly sztoriban vannak egymással, valaki a háttérben hangosan vihorászva Hahotát olvas. 1963-ban a rendező formabontó kedvére az extravagáns képi megoldások utalnak ---

és az a szabadfogású hangvétel, ami  merő tiszteletlenségből szinte paródiát csinál a forgatókönyv formuláiból. Jakuzatámadást egyenesben közvetíti a tévé, a legizgalmasabb részt reklámblokk szakítja meg. A katolikus templomban álruhás rendőrök tartanak misét. A pocokképű detektív két idétlen beosztottjával és a gengszterek mintha a Macskafogóból szöktek volna át.

A nonszensz fordulatokban bővelkedő cselekmény fő helyszíne éjszakai mulató, ennél fogva több zenés-táncos betét tarkítja az alapjáraton is nagyon menőre hangszerelt filmet. Az est fénypontja a detektív és ex-barátnőjének rögtönzött charleston-duettje, dramaturgiai funkciót ellátó dalszöveggel.

Ebbe a "nemzetietlen" fantáziavilágba a japán valóság az utcai felvételekről figyel be. A világháború (vagy Godzilla-támadás?) után a ’64-es olimpiára újjáépülő Tokióban a jakuza fegyverkereskedelemmel próbálkozik,  a nyomozóiroda zsarolással keresi a mellékest, a Nikkatsu ilyen és ehhez hasonló produkciókkal üzletel. A DETECTIVE BUREAU 2-3 kívül-belül annak a profitérdekelt masinériának az öntudatos (és talán önkritikus) terméke, ami a romokból gazdasági csodát fog teremteni.

Szadakóra várva

(Pasarét)

VHS-archívum: a felkelő nap videotékája - Japán

FEMALE PRISONER #701

A borítókép a széria első részét hirdeti, 

a szinkronos kazettára valójában a negyedik rész került!

SISTER STREET FIGHTER

"A Toei leánycége, a Toei Central Film 1977-ben jött létre abból a célból, hogy alacsonyabb költségvetésű filmeket gyártva folyamatosan ellássák a stúdióval szerződésben lévő kisebb mozikat. Első filmjük a THE MOST DANGEROUS GAME volt, elindítva egy sorozatot az akciósztár Matsuda Yushaku főszereplésével." - Historical Dictionary of Japanese Cinema

SECRET OF THE URN (1966 - Hideo Gosha)

 

KOGARASHI MONJIRO: WITHERED TREE (1972 - Sadao Nakajima)

A Videma betéti társaság főképp japán, azon belül is Toei filmeket forgalmazott videokazettán:

BAKUHATSU! 750CC ZOKU (1976)

---------------------------

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_klasszikus_Csizmás_Kandúr

GOLDEN NINJA

(1966 - Tadashi Sawashima)

A borítókép egy hongkongi Shaw Bros. filmből származik

Arigato: Lovasi Gergő, Vittorio, Székely Ádám, Cabcab és a VHS-szamurájok

Kaiju mánia

Az amerikai Godzilla (fúj) felbukkanásával minden magára valamit is adó filmes blogon szinte kötelező egy-egy kaiju bejegyzést elpottyantani. Én csak annyit tudok ehhez hozzátenni: tessék megnézni a kilencvenes években készült Gamerákat! Arigato.

http://deliriahungaria.blogspot.com/2011/12/gamera-attack-of-legion-1996.html

HOUSE (1977)

Nobuhiko Obayashi, japán

Bízd a japánokra, hogy tető alá hozzák minden idők legcukibb horrorfilmjét. A felkészületlen néző kawai-tűrőképességét alaposan próbára tévő HOUSE (ejtsd: Háuszu) gyártási évszáma ne tévesszen meg senkit: a szintén '77-es SÓHAJOK-kal egyetemben ez a movie (movie - ki is írják az elején, nehogy valaki nyalókának nézze) egy másik dimenzióban született, ott, ahol a képzelőerőnek nem szab gátat se producer, se költségvetés, se a giccsrendőrség. Milyen szép lenne, ha ennyiben maradnánk, de manapság telepakolják a DVD-ket extrákkal, lerombolva a filmekkel kapcsolatos maradék illúzióinkat is. Így tudtam meg, hogy Nobuhiko Obayashi a japán Sas István, akinek történetesen Mario Bava az egyik kedvenc olasz rendezője.

A hetvenes évek közepére a felkelő nap és óriásszörnyek országának filmipara mély válságba került. A kaiju eiga kifulladt, a jakuza és szamuráj sorozatokat a fiatalok unalmasaknak találták, a közönség a külföldi premiereket, illetve a televíziót kezdte előnyben részesíteni. Ezzel egy időben a gazdasági fejlődés egy másik celluloidot használó iparágnak, a reklámpiacnak kedvezett. Egy-egy harminc másodperces szpot több technikai újítást, megjegyezhető dallamot és világsztárt tartalmazott, mint maga a főműsor, amit a reklámblokk után vetítettek a mozik. 1970-74 között egy kvázi kortárs, európai stílusú szellemházas horrorsorozattal (Michio Yamamoto Hammer epigon vámpír-trilógiája) már egyszer próbálkozó Toho stúdió végső kétségbeesésében fordult a korszak leginnovatívabb reklámfilmeséhez, a stúdió reklámfilmes részlegében dolgozó Obayashihoz, hogy náluk készítse el első nagyjátékfilmjét. A merev szabályok szerint működő stúdiórendszer történetében először fordult elő, hogy egy Toho-produkciót "külsős" rendezhetett meg.

A két évig érlelődő blockbuster-projekt produceri teendőit is ellátó Obayashi egy ma már bevett szokássá vált, de akkor forradalminak számító mixed media kampányt eszelt ki: a színészek még a kamerák elé sem álltak, a forgatókönyv alapján készült rádiójáték, képregény, számtalan újságcikk és az előre rögzített popdalokat tartalmazó nagylemez már országos méretű hájpot generált a HOUSE köré. A hírverés megtette a hatását, különösen a kiskorúak körében, akik vonzónak találták, hogy egy japán filmnek angol címe van, tele optikai trükkökkel és velük egyidős szereplőkkel. Akárcsak a hongkongi SZELLEMHARCOSOK, Japán válasza Spielberg Cápájára (emberevő ház!) egy tömegfilmes zsánerek, úgysmint horror / vígjáték / dráma / kungfu bódító kaleidoszkópjából álló távol-keleti B-film, telis-tele kirobbanóan látványos effektusokkal, hátborzongató izgalmakkal, románccal és nagyszerű figurákkal. Ezt az élményt sohasem felejted el! (Ezt a szöveget az íróasztalon felejtett DANTE POKLA dvd borítójáról másoltam át. Legalább a hasznát vettem valamire...)

A rendező 11 éves kislányának ötletei alapján megírt forgatókönyv kísértetkastéllyal, démoni macskával, élőhalott öregasszonnyal a régi japán kaidan-történeteken tesz gyengéd erőszakot. A középiskolás Angel osztálytársaival a nyári vakációját tervezgeti, mikor az édesanyját évekkel ezelőtt elvesztő lány apukája váratlanul előáll egy új feleségjelölttel.  A parfümreklámból kilépett mostoha (tökéletes smink, szélgép, lassított felvétel) láttán ödipális konfliktusba került Angel úgy dönt, otthagyja "hűtlen" apját, és halott anyja emlékének adózva rég nem látott anyai nagynénjénél fogja eltölteni a szünidőt, barátaival közösen. Egy titokzatos perzsamacskával a sarkukban a társaság (Disneynél hét törpe, Kurosawánál hét szamuráj, Obayashinál hét tinilány) útra kel a vidék lágy ölére, ahol aztán a furcsa házinéni még furcsább házában a bukolikusnak induló kirándulás groteszk rémálommá változik.
Tegyük fel, hogy az EVIL DEAD 2-es Sam Raimi a kreatív ereje teljében lévő Tsui Harkkal közösen vászonra adaptál egy shojo horror-mangát. És akkor még mindig csak halvány gőzöd van, milyen is ez a manapság cinefileknek árusított dizájner drog.

Obayashi a reklámjainak, videoklipjeinek formanyelvével dolgozik (tipizált figurák, esztétizált környezet), nem elhanyagolható avantgárd/underground filmes tapasztalatait is kiaknázva. A kollázstól az animációig, a stop-motiontől a step-motionig a kép/hang, tér/idő manipulációk tömkelegét felvonultató expresszionista ötletparádéból kiemelendő a vonatút megvalósítása - nincs az a filmbuzi, aki ne olvadna el a némafilmes flashback láttán, melyet a szereplők úgy kommentálnak, mintha velünk együtt néznék a képsorokat. Mire megérkezünk a kísértetház kapujába, a film már megteremtette a maga pop-artos, szürreális világát. Hogy szemfényvesztésről volna szó? Nem egészen. Az első megtekintéskor egy hosszúra nyúlt vidámparki szellemvasutazás benyomását keltő HOUSE szívében (freudi?) tündérmese lakozik a háborúban elesett jövendőbelijét hiába hazaváró nagynéniről, akit a soha be nem teljesült szerelem utáni vágyakozás a hosszú, magányos évek alatt gonosz szellemmé változtatott, a házával együtt. A berendezés sem marad ki a mókából, így aztán a zongora, lámpabúra, ágynemű, ingaóra sorban falják fel az életvidám, még érintetlen, alkalomadtán mezítelenre vetkőztetett lánykákat. Utóbbira mit lehet mondani - Made in Japan! Komolyabb megközelítésből vizsgálva a HOUSE-ra ugyanúgy rávetül a háború pusztító emléke, mint a Godzilla-filmekre - a hiroshimai születésű rendező hét éves volt, amikor ledobták az atombombát.

Ahogy a hiábavaló vágyakozás keltette életre a Házat, úgy bizonyos szereplők sorsát is a saját szenvedélyük határozza meg: a duci, állandóan éhes Sto-Mac ízletes dinnyévé változik, a zenéért bolonduló Melody a zongora gyomrában végzi, a simulékony Sweetie-t pihe-puha párnák csapkodják a másvilágra, a hiú Angelt (az eredetiben Oshare, vagyis Divatos) a tükör előtt szépítkezve keríti hatalmába fantom-nagynénikéje. Minden jó, ha jó a vége? Egy ilyen szabályok nélküli, anarchikus vigyorral megvalósított mese nem adhatja be a derekát a fejlődéstörténetek kliséinek, nem lovagolhat be fehér lován a várva várt herceg (hanem, írd és mond: banánná változik), helyette egy tragikusan/parodisztikusan gyönyörű befejezéssel int búcsút. A mozgalmas éjszakát követő reggelen immáron Angel fogadja a ház következő látogatóját. A szélgépe és egy nyálas popdal kíséretében felbukkanó mostoha (szenzációs, ahogy Obayashi beágyazza a hirdetések sztereotípiáit) az elfogadás vágyával érkezik, s rövid úton őt is felemészti a Ház, mely legalább annyira a halhatatlan szerelem örök ígéretének romantikus helyszíne, mint félelmetes szellemtanya.

Hogy ez a szándékoltan művi speciális effektekkel élő gyermekdedség a Criterion Collection, illetve annak angol megfelelője, a Masters of Cinema DVD-sorozatában jelent meg, nem a véletlen műve. A tömeg-, vagy ha úgy tetszik trash-kultúra is kitermelte a maga magasművészetét, a HOUSE az egyik ilyen gyöngyszem.

-----------------------------

Az eredeti GODZILLA után íme a virágzó magyar - japán kulturális kapcsolatokra utaló újabb gesztus:

A Fantasyt alakító színésznő egy matyó blúzban játssza végig a filmet.

Hallom ám a kérdést, mi volt az 1954-es Gojirában?

Ha nem jön közbe Godzi, ezek ketten a Japánban turnézó "Budapest Vonósnégyes" koncertelőadására mentek volna. 

THE MOON MASK RIDER (1981)

Yukihiro Sawada, japán

Minden Deliriát olvasó kisgyerek tudja, hogy a legtöbb televízióra alkalmazott szuperhős Japánban látta meg a napvilágot, azt azonban már nekem is a nagyokos barátném, Pédia Viki súgta meg, hogy Ultramantől Kamen Riderig mindannyian Gekko Kamen (Holdfény Maszk) vörös köpenyege alól bújtak ki. Na jó, volt előtte egy japán Superman-koppintás (a mozikban forgalmazott Super Giant széria), az "első televíziós szuperhős" titulust viszont a motorbiciklis igazságosztó birtokolja, kinek tiszteletére még szobrot is állítottak hazájában. Jó móka lehet gyereknek lenni arrafelé...

Az 1958-ban indult, kezdetleges 16mm-es technikával készült tévésorozat bő egy évig futott (5 fejezet, 130 epizódban elmesélve!), aztán egy rajongó a főszereplőt imitálva kiugrott a hatodikról, a programot meg levették a műsorról. Mindeközben a Toei stúdió gyors egymásutánban féltucat fekete-fehér, szélesvásznú adaptációt gyártott le a filmszínházak számára.

Az '58/59-es Gekko Kamen dömpinget követően a karakter képregények lapjain, illetve rajzfilmekben éli tovább világát, jellegzetes turbánját a Japán Közlekedésrendészeti Hivatal ajánlására egy sokkal biztonságosabb bukósisakra cseréli. Egészen 1981-ig kellett várni, hogy újra nagyvászonra kerüljön - ennek az utolsó egész estés Gekko Kamen kalandnak voltam szemtanúja egy a vhs-polc hátsó sorában megbúvó, debil angol szinkronnal felszerelt kazetta jóvoltából.

A legtöbb földi halandót eleve meghátrálásra késztetné az a tény, hogy az Imdb-n egyetlen kritikai észrevétel sincs róla, de nem Deliria Kapitányt, aki sugármeghajtású hatdioptriás szemüvegében készen áll, hogy igazságot szolgáltasson az elfeledett mesterműveknek! Őszintén, a "mestermű" jelzőt alanyunkra alkalmazni erős túlzás lenne, mert hát, hogy is mondjam: nem az.

Vörös kámzsás bűnbanda kapitalista intézményeket fosztogat. A célpontok között van bankfiók, ex-politikus uzsorás, meg valami gazdag picsa drága ékszerrel a nyakában. Nagyon vagányul végzik a dolgukat: tetthelyen boomboxból zenét nyomnak, halottaskocsiban csempésznek - hol lehet csatlakozni, fiúk?

Holdfény Maszk begördül spéci motorkerékpárján*, előad néhány többé-kevésbé veszélyes kaszkadőrmutatványt és visszaszolgáltatja az ügyefogyott hatóságoknak a gazdagoktól eltulajdonított szajrét (10% jutalékot mindig levon, de egy szívszorító balladával kísért jelenetben elmegy adakozni a rászorulóknak - a hipokrita!). A rablások mögött egy fiatalokat toborzó szektavezér áll, aki szigetén egy boldogabb totalitárius társadalom felépítésén ügyködik (New Japanica az angol szinkronban / New Love Country az eredetiben). Mikor kezd forróvá válni Jim Jones-klónunk lába alatt a talaj, tömeges öngyilkossághoz tereli össze a szép új világ illúziójába ringatott híveit.

A '78-as guyanai tragédia mellett a japán ultrabalosok elszektásodása adhatta az ihletet az amúgy butuska képregény szintjén mozgolódó történethez; az egyik szereplőről például kiderül, hogy előzőleg a Japán Vörös Hadsereg terroristaszervezet aktivistája volt. Szuperhős kontextusban ugyan még nem láttam ilyet, de több japán film is foglalkozott a témával a splatter-horrorba hajló KICHIKU-tól a UNITED RED ARMY-ig. A JVH-ról dióhéjban annyit érdemes tudni, hogy az iszlám fundamentalisták ideológiáját tették magukévá, világmegváltó céljaik között a kapitalista intézményrendszerek megdöntése is szerepelt; ez abszolút rímel a filmben látható kommuna operatív frakciójára. Abba ne menjünk bele, hogy Holdfény Maszknak történetesen egy félhold a logója, mert ezt még én sem tudnám kimagyarázni. Az ex-Nikkatsu pornográfus rendező - aki ebben a bérmunkájában a forgatókönyvet is társjegyezte - készítette a kultikus RETREAT THROUGH THE WET WASTELAND-et (1973), egy roman pornónak álcázott rendszerkritikus noir, bűnöző rendőrökkel a főszerepben.

A karizmatikus és szép Etsuko Shihomi (SISTER STREETFIGHTER) alakítja a szektavezér örökbefogadott lányát. Ez egyébként egy bazinagy szpojler volt ("Én vagyok... az apád!"), de rá se ránts. A lényeg, hogy a MOON MASK RIDER meg van ugyan verve egy személyiség nélküli, korlátozott különleges képességekkel bíró szuperhőssel, az alacsony költségvetéséből azért csak kigazdálkodták az ilyesfajta akciómatinékhoz elengedhetetlenül szükséges kellékeket: üldözések, kungfu, helikopteren csimpaszkodás

és két betétdal; az egyik a retrós, gyerekkórus által elénekelt főcímtéma, a másik egy akkori divatnak megfelelő rockdiszkó a Moon Mask Riders tribute band előadásában.

MOON MASK RIDER original soundtrack az eBayen
$129.00

Kár, hogy a készítők úgy döntöttek, kidobják az ablakon a régi sztorik igencsak menőnek tűnő fantasztikumát.

"A Szellem Banda Visszavág", "A Kong Szörny", "A Sátán Karmai", "Az Utolsó Ördög" - az ötvenes évekbeli sorozat bizarr szörnyfiguráinak híre-hamva, helyettük - talán az időközben nagykorúvá érett Gekko Kamen-törzsközönség figyelmére apellálva - a nagyon is e világi vöröskámzsások között kialakuló feszültségre helyeződik a hangsúly. Ettől még kellően mozgalmas marad a dolog, de mint felnőtt- és gyerekfilm közti senkiföldjén megrekedt tokusatsu (élőszereplős sci-fi), szó szerint fantáziátlan mind a körítés, mind a megvalósítás; tipikusan annak az izgalmasabb napokat látott japán moziiparnak a terméke, ami a kábeltévé és a terjedőfélben lévő videópiac szorításában nehezen találta saját útját. Persze minden relatív, nálunk kábé ekkor mentek az Ötvös Csöpik, azokhoz képest a MOON MASK RIDER a filmvilág nyolcadik csodája.

De ki is valójában Holdfény Maszk? A rendőrfelügyelő újságíró fia? Esetleg a jóképű természetvédő szektatag? Nos, az optimista forgatókönyvírók homályban hagyták kilétét, maradjon valami izgalom a folytatásra is. Akkor még nem tudták, hogy filmjük óriásit bukik a mozipénztáraknál, minek után második részről szó sem lehetett. Én lerántom a maszkot a bejegyzésről: eme kis írással korunk szuperhős divatját szerettem volna meglovagolni. Küldetés teljesítve.

-----------------------

* Motorbuziknak: Holdfény Maszk motorja egy Honda CB750F, amit Japán vezető versenyautó-tervező cége, a Mooncraft tuningolt fel szuperhős-kompatibilissá.

előtte:

utána: