Ki sem hevertük Radványi Géza Poszttraumás Stressz Szindrómáját (
BORN FOR HELL), újra támadásba lendül PTSD Charlie, az elszabadult vietnami veterán hajóágyú.
A harctéren idegsokkot kapott közlegény odahaza exploitation-terepen folytatja tovább a háborút, vietkongok helyett fürdőkádból kiugró meztelen csajokat likvidál. Mindeközben:
Az egyik áldozat lakótársának közreműködésével a zsarupáros teljes erőbedobással hozzálát a nyomozáshoz.
A fiatalabbik detektív első dolga, hogy rástartol a szőkére. "Van egy felesleges órácskám, mielőtt vissza kéne mennem az irodába, miért nem iszunk meg egy kávét?" Erről CSUPASZ PISZTOLY-poén jutott eszembe: 👮"Ígérem, amíg rács mögé nem kerül a szemétláda, egyetlen rendőr sem pihenhet. Menjünk, harapjunk valamit.”🚨
Képbe kerül egy befolyásos üzletemberek által finanszírozott igazságszolgáltató nem kormányzati szervezet. A Vietnamban szolgált katonákból verbuvált osztag - a szigorú Stern szakaszvezető parancsnoksága alatt - bizonyítékok hiányában szabadon engedett bűnözőket kerít kézre, titkos főhadiszállásukon megtartott rövid bírósági tárgyalás után a foglyokat halálra ítélik, a kivégzéseket öngyilkosságnak álcázzák. Pechjükre az ideggyógyintézetből kiengedett közlegényük önállósította magát, nyomát random hullák szegélyezik. „Charlie jó katona volt.”
Ronald Reagan beiktatása környékén váltak újra divatossá ezek a jogrendszer gyengeségeire rávilágító vigilante-filmek (EXTERMINATOR 1-2; BOSSZÚVÁGY 2-3; VIGILANTE; A TÖRVÉNY ÖKLE). Az előző kurzus alatt született DELIRIUM a háborúból becsavarodva visszatért fiúkból nem faragott hősöket, a Vietnami Veterán™ nőgyűlölő mániákus vagy fasisztoid reakciósként jelenik meg. Elképzelni sem tudom, hogyan rezonált rá egy grindhouse moziba betérő veterán, de az biztos, hogy a kijáratnál nem szívesen futottam volna össze vele. Ettől teljesen függetlenül valami nem stimmel a filmmel - a stáblistán feltüntetett két operatőr az első árulkodó jel arról, hogy fércmunkával van dolgunk.
A Hollywoodtól beláthatatlan távolságra (St. Louis, Missouri) létre jött produkció színfala mögött valami olyasmi történt, hogy inkompetensnek bizonyult rendező által leforgatott anyagot felhasználva egy másik rendező (az elsőfilmes Peter Maris - egy másik inkompetens!) fejezte be a munkát, méghozzá úgy, hogy rögtönzött eszközökkel megpróbálta átpozicionálni a film műfaját az éppen akkor szárba szökő slasher felé.
A szótlan, üres tekintetű Charlie a saját kis vidéki pszichokiller deliriumában létezik elszigetelten a nagyvárosi konspirációs thriller szereplőitől, akik megállás nélkül őróla beszélnek. "Mindannyian tudjuk, mire képes Charlie."; "Majd én elintézem Charlie-t."; "Meg kell találnunk Charlie-t." Ez lehetetlen küldetésnek bizonyul, mivel Charlie de facto egy párhuzamos dimenzióban (másik stáb forgatta filmben) tevékenykedik. Charlie-t végül az egyszerűség kedvéért kiiktatják a történetből, a nyomozós krimi szálai elvezetnek a titkos bázisig. Útközben éppen azon tűnődtem, vajon tényleg nincsenek Missouri államban feketék, amikor hirtelen ---
A Vietnam poklát felidéző akciózás a végén bizonyítja, hogy a negyvenezer dollár (költségvetés) az utolsó centig el lett költve, jöhet a fura hangzású nevekkel teli stáblista.
Háborús hasonlattal élve a DELIRIUM lábon lőve, hatalmas plot hole-lal a fején is elvergődik a végefőcímig, a hőstett önmagában kiérdemli a Deliria-érdemrendet. Legtöbbször valami pitiáner hetvenes évekbeli cop-show epizód R-besorolású moziváltozatára emlékeztet, a sorozatgyilkosos részek tipikusan nők ellen irányuló brutalitása miatt a videokazetta Nagy-Britanniában rákerült a legfőbb ügyészség
video nasty listájára. Ennek felemlegetése a mai napig reklámértékkel bír abban a szubkultúrában, amelyik számára az ilyen és ehhez hasonló képtelenségek jelentik az utolsó, kétségbeesett szombat esti mozi-alternatívát a Politikai Korrektség és a Nagyvállalatok uralta világ ellenében. A könyvtárzene egyik témáját nemrég a
HITCH HIKE TO HELL-ben hallottam, a két filmet ugyanaz a vágó ragasztgatta össze. Mostanra sikerült beazonosítanom a hanglemezt: KPM Music Recorded Library, 1975.
Hogy is van a plakátszöveg: Feltárja a határokat, ameddig az emberi elmét ki lehet tágítani. Ilyen messzire nem mennék, de amíg tart, lehet ámulni a cselekmény alakulgatásán, a helyi World War II Historical Re-enactment Society segítségével színre vitt Vietnam-flashbackek hitelességén, vagy éppen a '79-es férfidivat katalógusból kilépett detektívek kedélyesen szexista megjegyzésein: „- Mit fogsz kezdeni vele, örökbe fogadod? – Nem is olyan rossz ötlet.” Egy Vico-szinkron növelte volna az élvezeti értékét. Apropó, Vico: a seggdugasz szakaszvezető tíz év múlva visszatért Peter Maris VIPERA AKCIÓjában ---
A producer-rendezőnek beakadhatott ez a terrorista-szervezetes, veterános téma, mert a legtöbb DTV-akciófilmje (a szintén vicós VÉDELEM; TERROR KOMMANDÓ; MINISTRY OF VENGEANCE; HANGFIRE; AMERICAN STEEL) ebben a közegben mozog. Rendkívül sikeresnek bizonyult számítógépes kaland-horror játék rendezését (Phantasmagoria, 1995) is jegyző Maris egyébként görög születésű. Amerika tényleg a korlátlan lehetőségek hazája.
