Ha a Deliriát megtaláló keresőszavakból indulok ki (number 1: „beöntés”), akkor a látogatók egy része bizony perverz disznó. Ne értsetek félre, kedves perverz disznók, Ti is szívesen látott vendégek vagytok, és hogy még a kedvetekbe is járjak, időről-időre felidézek nektek egy csodálatos kort, amiben a filmipar bizonyos szegmense csak és kizárólag a Ti abnormális vágyaitok kielégítésén fáradozott. A színpadon Mr. Friedman és a The Defilers!
Carl és Jamie, az állandó füvezésbe és barátnő-szexbe beleunt két semmirekellő jóbarát elhatározza, hogy pusztán szórakozásból elrabolnak egy lányt. A célszemélynek olyannak kell lennie, akit a kutya sem fog keresni, így sétál be a képbe a Hollywoodba szép reményekkel megérkező („színésznő vagy modell szeretnék lenni, vagy valami ilyesmi”) vidéki leányzó.
Carl, a duó elvetemültebb fele gazdag családjának köszönhetően rendelkezik annyi pénzzel, hogy perverz légyottjaikhoz kibéreljen egy mocskos pincehelyiséget, ide fogják bezárni és szexrabszolgájukká nevelni leendő áldozatukat. Az éj leple alatt először a motel ablakán keresztül alaposan szemügyre veszik a szőkeséget (= vetkőzős jelenet a kukkolást kedvelő nézők számára), aztán a tettek mezejére lépnek.
Jamie vonakodva ugyan, de belemegy a több napig tartó veszélyes játékba, egészen addig, amíg a szadista hajlamú Carl nadrágszíjával neki nem esik a lánynak (= spanking jelenet az s/m kedvelő nézők számára). Ezt már Jamie nem képes tétlenül nézni, a két férfi közti verekedés során egyikőjük feje a falból kiálló szögben landol. The End.
Képzeljünk el egy rape and revenge történetet, amiből hiányzik a revenge. Ennek a morálisan védhetetlen, az ötvenes években divatos Fiatalkorú Bűnőzés (Juvenile Delinquency) mozikat extremizáló exploitationnek egyetlen célja volt: sokkolni. A nudie cutie hullám után a szex & erőszak ilyen frontális ütköztetése az újdonság erejével tudott hatni, az öt nap alatt, tizenegyezer dollárból készült THE DEFILERS a roughie műfajának egyik korai, meghatározó darabjává vált.
Hogy jól láthatóan elkülönítsék a színesben parádézó nudiektól, a roughie-kat általában fekete-fehér nyersanyagra forgatták, vad dzsessz zenével még tovább "piszkosítva" az összképet. A THE DEFILERS kézzel fogható, ámbár vékonyka forgatókönyvéhez a körülményekhez képest jó technikai színvonal párosul; a fényképezés/vágás/rendezés (mindhárom egyetlen ember keze munkája) a korrekt és a stílusos között ingadozik, a hang élőben került rögzítésre. Aki olvasta a Deliria korábbi roughie-bejegyzéseit az tudja, hogy ebben a fillérekből űzött szakmában ezek nem feltétlenül számítottak evidenciának.
Az első fél óra, vagyis majdnem fele a 68 perces filmnek nem sok izgalmat kínál, de tetszett, ahogy Carl delikvenciáktól hemzsegő karaktere a tengerparti kiruccanás alatt szép lassan feltárulkozik. „There is only one thing that matters in this crummy, square-infested world: KICKS!” Az őt játszó fickó túl öreg a szerephez, viszont ha megtudjuk, hogy Byron Mabe-ről, a roughie-rendezőről van szó (BIG SNATCH; BUSHWHACKER; A SMELL OF HONEY), máris borsódzhat a hátunk még a gondolatától is.
„I'm a 100% American Stud." Vajon van-e valami szubverzivitás abban, hogy ezek a szüleik pénzén élő, beatnik szlenget beszélő felnőtt-kisfiúk a nőket csak örömforrásra használó szörnyetegek? A THE DEFILERS az Amerikai Álmot bassza meg hátulról? Erről jut eszembe: a nemi erőszaknál a rendező behúzza a kéziféket, és a kényszer, vagyis a cenzúra szülte véletlen folytán elkövet egy kisebbfajta bravúrt. A kamera diszkréten elfordul és az akciót egyre idegesebben figyelő Jamie arcára szegezi tekintetét. Hatásos.
Függetlenül attól, hogy nem a legjobb roughie, amit eddig láttam, a THE DEFILERS-nek helye van az amerikai exploitation-evolúció grafikonján, én például a THE LAST HOUSE ON THE LEFT elé ajánlanám bemelegítésnek, amolyan 'miből lesz a cserebogár' alapon. Bár készítettek ennél sokkal húzósabb dolgokat is a témában, a film azzal válik autentikussá, hogy ugyanúgy kezeli a női szereplőit, ahogyan a „főhősök”: üresfejű, levetkőztethető, eldobható húsdarabok ők az exploitation hentespultján. A producer David F. Friedman ezzel a filmmel lépett ki H.G. Lewis árnyékából. Rendezte: az a ZERO IN AND KILL-es fószer. Ezek az anyaszomorítók nem vicceltek.
Válogatott aranyköpések David F. Friedman audiokommentárjából:
„There were three talents in this business:
Russ Meyer, Radley Metzger and Lee Frost.”
„The only difference between take 1 and take 6
is sixhundred feet of film.”
„I don’t like to sound too immodest, but we invented the roughie.”
„Because it’s in black and white, it just has more of that forbiddenness about it, that old stag-film „oh boy” thing.”
„The kid I’ve hired to play the lead froze on his first day on camera. Byron came up to me: „I can play that part!” I said go home, change your clothes and get back here. This was his first movie in Hollywood.”
„Jerry was in BLOOD FEAST, 2000 MANIACS, COLOR ME BLOOD RED and several of our nudist camp movies.”
„It was a combination of sex and gore,
everything that makes life worthwhile.”
„The kids were all rioting and two weeks later, Sam Katzman at AIP has a picture in production called RIOT ON SUNSET STRIP. Katzman was great at that thing. There’d be an explosion somewhere and he would have an explosion-picture out in six weeks.”
„We were having a lot of problems with the police department
of LA. Those damned filmlabs would call the vice squad when they screened the print.”
"Ed Wood would came down and borrow 50 dollars."
„There was some fairly intricate dialogue in this thing.”
„I’m a great believer of the tease.”
„The girl does not have very big bosoms.
I noticed it is very common with Swedish girls.”
„First day of shooting RACE WITH THE DEVIL, Lee Frost shot 600 feet of usable footage. For a major company picture, it’s incredible! They are lucky if they have a hundred feet.”
„That damn mouse cost me five dollars!”
„The trailer was nothing but a bunch of stills.
The titlehouse wouldn’t dare to touch the footage so I just took a camera and shot those stills.”
